“én még az egészségügy más iskolájába jártam”

Az elmúlt 1 hónapban az egészségügy 3 különböző osztályát látogattuk meg.

Körzeti orvosunk nem gyermekorvos, tehát ha valamit nem jónak lát, kapunk beutalót a közeli városi kórházba. Biztos ami biztos. Azt  szokta mondani inkább nézzék őt “hülyének” minthogy baj legyen és ne vegyük idejében észre. 

Kaptunk 3 db beutalót. Mindhárom beutalóra precízen ráírta a telefonszámot ahol időpontot tudunk kérni. A telefonszámokat napokig-hetekig hívogattam, mire végül sikerrel jártam, kaptam időpontot mindenhova, 2-4 hónap múlva. Elgondolkodtam. Újszülött babáról beszélünk és hónapokat kell várni egy egy vizsgálatra? ...

Egy ismerős felhívta a figyelmemet ezek a beutalók akkor már nem lesznek jók, mert 1 hónapnál régebbit nem fogadnak el. 

Kértem is minden havi tanácsadáson az újat, bár néztek rám nagyon, mert állítólag törvényileg ilyen szabály nincs, de biztos ami biztos inkább adtak. 

*

Első jelenésünk a rehabilitációs szakrendelésen volt. 

Az épületben dolgozik család barát orvos ismerősünk, gondoltuk egyúttal beugrunk hozzá megmutatjuk neki a kicsi lányunkat. Nagyon őrült nekünk, a maga sok-sok évtizedes tapasztalatával pillanatok alatt tetőtől talpig végigmérte csöppségünket és közölte gratulálok, nagyon szép, nagyon formás, nagyon cuki. Kérdezte hová jöttünk? Mire elmondtuk már vette is a telefont és oda szólt, hogy az ő ismerősei vagyunk. 

Megkerestük a szakrendelőt. Kijött a hölgy beszedte a papírokat. Aztán nem történt semmi. Kb. 10 perc elteltével újra kijött és szólított egy beteget. Ekkor odalépett hozzá valaki és megkérdezte kb. mennyit kell várnia? A hölgy fennhangon közölte: tudja ez egy olyan nap, amikor mindenki orvos, vagy orvos ismerőse, vagy kórházi dolgozó, vagy kórházi dolgozó családtagja, úgyhogy fogalmam nincs hogy egy sima beteg mikor fog sorra kerülni. 

Na gondoltam ez nekünk szólt, aztán mondta a párom aki most ment be ő is orvos, úgyhogy meg is nyugodtam. 

Másodszorra be is szólítottak. Kettesével megy a rendelés, futószalagon. Egyik öltözik, másik vetkőzik. 

A párom fogta a kislányunkat én toltam a babakocsit. Kicsi bent a hely, de csak nem mertük kint hagyni a cuccainkat. 

Apa beáll a sarokba én elveszem a gyereket. Mondja az asszisztensnő ide jöhet egy textil pelus és lehet csupira vetkőzni. 

A doktornő addig még a másik beteggel foglalkozik. Mikor végez szólítják a következőt de ő már oda lép hozzánk. Bemutatkozik. Fiatal, stramp, tiszta mosoly, egy bűbáj. Ahogy a gyerekhez nyúl, máris beszél hozzá, az én gyerekemnek sem kell több, fülig ér a szája. Kérdezi miért jöttünk? Elmesélem hogy annyira hajlékony, hogy mindkét tenyerét a feje mellett simán leteszi, és rendszerint így is tartja. Problémát nem okoz, de a körzeti orvos inkább kérte nézze meg szakember.

Tekergeti, csavargatja a gyereket, akinek ez annyira tetszik, hogy majd ki ugrik a bőréből, neki áll beszélgetni a doktornőnek. Doktornő majd meg zabàlja, látszik rajta szíve szerint össze-vissza puszilgatná ha tehetné. 

Végül közli semmi gond. Édes, kedves, mosolygós a babánk, nagyon jó a testfelépítése, erős, izmos, de ő jelenleg egy guminő. Olyan hajlékony és olyan lazák az ízületei, ha így marad mehet a cirkuszba fellépni.  Persze csak viccel, de jót nevetünk. 

Egyéb teendő nincs, kontroll nem kell. Ha bármi problémánk van keressük bátran, ha pedig a gyerek ilyen hajlékony marad, később gondolkodhatunk valami olyan sportban, aminél ennek hasznát veszi.  

**

Második jelenésünk az ultrahanggal egybekötött csipőszűrésen van. 

Már az érkezésnél eltévedek az épületben. Hiába a lift mindenhol megáll, rossz helyen szállok ki. Második nekifutásra megvan a keresett emelet. 

Sorszámért sorba állok. Millióan vannak a gyerek alszik a babakocsiban. 

Kedvesen útbaigazít a hölgy. Folyosón jobbra utolsó ajtó lesz, de addig a váróban nyugodtan foglaljak helyet, a sorszámot ott is fogom látni. 

Elsétálok azért megnézni. Az ajtó előtt jópáran várakoznak, az ajtóra nagy betűvel kiírva újszülötteket soron kívül szólítjuk. 

Egy babát látok rajtunk kívül, úgyhogy nem is megyek messzire, a folyosó végén megállok. Levetkőztetem a gyereket, sorszám 219 na a következők mi leszünk, és úgy is van. 220. 

Egyik kezembe a gyerek, másikkal tolom a babakocsit. Mert ugye csak nem hagyhatom kint. Oda érek az ajtóhoz, nyúlok a kilincshez. Csak nyúlnék, mert valaki a vállamat megfogva visszaránt. Hátra nézek, de már üvölt is. Hova megy? Nézek rá értetlenül. Mondom be. Miért? Mondom mert szólítottak ott a sorszám. Nem mehet be, most mentek be maga előtt. Mondom de ott a sorszámom, kikelve magából üvölti nem érti, hogy vannak bent. Mindenki minket néz. Majd el süllyedek. Odébb megyek az ajtóból zavarodottan nézek kifelé az ablakon. Vörösödik a fejem. Próbálok lehiggadni, nem könnyű. Pár perc elteltével nyílik az ajtó. Asszisztensnő kilép rámnéz. Nem maguk a 220? Mondom de igen. Akkor miért nem jönnek be? Szólítottuk. Mutatok a hölgyre, mondom nem engedett be. Maga itt mit intézkedik? Szól neki oda és már vissza is lép a rendelőbe. 

Itt is futószalag van. Két beteg egyszerre. Egyik öltözik még velük foglalkozik az orvos, mi pedig már vetkőzhetünk is a vizsgáló ágyon. Közben közlik velem, minek hallgatom én itt bárkire is, ha szólítanak akkor jöjjek. 

Hogy mi ütött a gyerekembe nem tudom, de azonnal üvölteni kezd, meg se tudom vigasztalni. Másik beteg kimegy. A doktornő a két asszisztensnővel sutyorogni kezd, majd mégegy asszisztensnő bejön ő is csatlakozik. A gyerekem félpucéran torka szakadtaból üvölt, láthatóan ez csupán engem zavar. 

Pár perc elteltével hangosabb beszéd hallatszik, csak akkor tűnik fel, hogy hozzám beszélnek. A gyerek üvölt nem hallom semmit, zavaromban össze-vissza beszélek. Doktornő oda jön, megnézi a csipőt, jobb csípő kattog, diktálja az asszisztensnek. Nem akarok kötekedni, de eszembe jut pár napja nézték a rehabilitáción ott nem kattogott. Na mindegy csak menjünk már. 

Jön az utasítás fogjam le a gyerek vállát. Ne jobb kézzel fogja hanem ballal. Már cserélem is, bár nem értem miért de mindegy is. Jobb csípő uh bal csípő uh kész. Öltöztetnek. Míg öltözünk újra kezdődik a sustorgás, a gyerek még mindig üvölt, már nem is érdekel. Egymáshoz beszélnek közben a kezembe nyomják a papírt. Elköszönök. Szerintem észre se vesznek. 

***

Harmadik jelenésünk Gasztroenterologia. 

8.00-ra megérkezünk. Egy ember van előttünk húzunk sorszámot 4. Szuper akkor itt pikk-pakk végzünk. 

Asszisztensnő kijön beszedi a papírokat. 

Közben kicsi lányunk felkel. Levetkőztetem apa ölbe veszi, sétálgatnak, nézelődnek. 

Jön egy gyerek anyukával leül. Beszólítják. Megszúrják. Kijön. Leül. Eszik iszik. Elmennek. Ez folyamatosan így megy. Már vagy 8-an bementek nem is értem ezt az egészet. Telefonon kértünk időpontot, itt húztunk sorszámot akkor most mi van?

1,5 óra elteltével nyugtatom a páromat ezek gyerekek itt vannak éhen szomjan gondolom azért hivjàk először be a vérvételeseket. 

Aztán kijön egy hölgy beszólitja a 3-as beteget. Végig néz a páromon. Látszik rajta, nem szokott ehhez a képhez, hogy apuka kezében a gyerek, míg anyuka nyugodtan ül és várakozik. Irigységet látok. De lehet csak én beszélem be. Mindenesetre furán néz ki egy majdhogynem már kórosan vékony asszisztensnő pont a gasztroenterológián. Pár perc és végeznek. Még mindig nem mi következünk. Újabb gyerek kerül elő, bemegy...

Végre nincs már sehol senki. De mi csak várunk. Egyszer nyílik az ajtó. Mondjàk a gyerek nevét. Szólítanak. Mennyivel barátságosabb lenne ha azt mondanák tessék bejönni. Nincs itt rajtunk kívül senki. Na mindegy. Apa fogja a gyereket elindul befelé, én viszem a babakocsit mert kint csak nem maradhat. 

Ominózus hölgy beáll az ajtóba apuka elé és közli. Kíséret nem kell, adja oda a gyereket anyukànak elég ha csak ők ketten jönnek be. Na mondom én, a párom a bögyében van. 

Bemegyek. 3-an beszélgetnek. Senki nem szól hozzám. Leterítik a vizsgáló asztalt, gondolom oda kell tennem a gyereket. Leteszem. Oda jön az egyik hölgy, megsímogatja a kislányomat és közli de szép vagy. Na az én gyerekem magához híven fülig érő szájjal vigyorog. Közli a hölgy, de édes, majd hozzá teszi milyen furcsa, hogy őrá minden gyerek mosolyog. Megragadom az alkalmat és szinte kést döfve a másik asszisztensnő szívébe mondom neki, biztosan szép szívárványszínű az aurája. 

Válaszul egy pillanat alatt 3 ember fogja a gyerekemet és apuka kedvence tövig nyom a gyerek karjába egy bazi nagy tűt. 

Egészségügyit végeztem, de nem értettem miért kell felnőtt tűt szúrni egy 4 hónapos baba karjába. Azt pedig már végképp nem, hogy miért nem vákumos kémcsővel. 

Hosszú perceken keresztűl forgatta az óriási tűt a gyerekem karjában, közben kémcsövet tartva alá, várva hogy cseppenként kettő kémcső is megteljen. A gyerekem kérdőn néz rám, a könnyei patakokban ömlenek, benne van a tekintetében “anya miért nem segítesz”? A hormonjaim vagy nem is tudom, az embertelenség amitől már érzem egész testemben a forróságot, mindjárt elájulok. Közben próbálok a való világ talaján maradni. Eszembe jut 4 éven keresztül az egészségügyi iskolában mennyire belénk verték bármit csinàlsz, előbb mindig elmondod ha kell megmagyarázod a betegnek. Ezek sajnos nem abba az iskolába jártak amibe én. 

Még fel se ócsudok, kezembe nyomják a gyereket beragasztott kézzel, hogy vígasztaljam meg. Persze egyből csend lesz. Hozzám bújik, ha lehetne szerintem belém is bújna. Gyűlölöm magam, bízott bennem nem védtem meg, nem segítettem. És ő nem haragszik, ő így is szeret. Furdall a lelkiismeret. 

Végeztünk mehetnek. Mondom ok, de hova? Hogyhogy hova? Mondom most vagyunk itt először nem tudom mi a menet. Majd vissza kell jönni az eredményért vagy hogy működik. Össze néznek, majd rá a beutalóra. 

Ja, hogy maguk vizsgálatra jöttek? ...

Orvos 10.00 után van, 11.00-re jöjjenek vissza. 

Az adott időpontra oda mentünk kb. tízezren voltak. Nem is értem 8.00-tól van rendelés, 10.00-től orvos. Na mindegy. Szerencsére összefutottam egy ismerőssel 2 óra úgy repült el észre se vettem.

A tömeg nem fogyott a gyerekem viszont éhes. Elindultam, meg is találtam a szoptatós szobát. Halálos nyugodtsággal megetettem a gyereket majd vissza mentem. Semmiről nem maradtam le. Pont megint a 3 sorszámot hívták be, na mi leszünk a következők. Gondoltam, de ismét nem. Már nem is idegesített. 

8.00-ra jöttünk 12.30-kor beszólítottak. 

Gyerek a kezembe, tolom a másikkal be a babakocsit. Kellemes meglepetés. A doktornő egy tünemény. Oda lép, kezet fog, bemutatkozik. Úristen hova kerültem, elvittek az ufók? Végre valami aki abba az iskolába járt mint én. 

Megkérdezi miért jöttünk. Mesélem hogy csak anyatejes a kislányom és lassan gyarapszik, ezért kérte a körzeti orvos a vizsgálatot. Bár a két nővére is így volt, de ott a gyermekorvos tanácsára 3 hónaposan elkezdtük a hozzátáplálást. Megkérdezi, hogy akkor most miért nem? Mondom senki nem mondta. Azt már mondani se merem, hogy jelenleg WHO szerint 6 hónapos kor előtt nem is szabad, felesleges, tönkre teszi a gyermek gyomrát és belrendszerét stb. Na de ő az orvos, csak tudja. 

Közli az anyatej a legjobb a babának de van olyan, mikor az anyatej tápértéke nem elégiti ki a baba igényeit, ilyenkor muszáj kiegészíteni, hogy a baba tudjon fejlődni. De az is lehet, csupán egy kis vashiányos anémia áll a háttérben, illetve az sem nagy előny, hogy az én pajzsmirigyem csonkolva van, nincs elég pajzsmirigy hormonom. Na de ez nem is érdekes. Ajánlott egy tejpépet amibe mindez benne van. Kérte kapjon ebből naponta 1x de az anyatej mellé plusszba illetve kezdjük el a korának megfelelő gyümölcs és főzelék bevezetését. Adott egy percentilis táblázatot, ahol tudom ellenőrizni a lányom fejlődését. 

Aztán megkért vetkőztessem le, elmondta most feljegyzik a méreteit és megvizsgálja. Meg fogja nézni a torkát, betapintja a hasát, meghallgatja a bél működést stb. Mindent szépen elmagyarázott, majd mintha csak a sajátja lenne nyúlt a babámhoz. Egy nyekkenést nem ejtett a lányom, fülig ért a szája. 

Közölte készen vagyunk, mindent rendben talált, nyugodtan felöltöztethetem, máris adja a papírokat. Ha gond van, hívjam nyugodtan bármikor, ha nincs azért 3 hónap múlva szeretne minket újra látni, máris adja az időpontot. 

A kezembe adta a papírt. Fogtam a gyereket a másikba a papírok és léptem a babakocsihoz. Ezzel a lendülettel felpattant, várjon segítek. 

A betegellátással kapcsolatosan egyetlen konzekvenciát vontam le: 

“Minél intelligensebb egy ember, annál alázatosabb.”

Ilyen és ehhez hasonló témák vloggban
anitavilaga