"nagy asztal - kis asztal - hokedli"

A nagymamám nagyon fiatalon egyedül maradt. Még rémlik, hogy nézett ki a nagyapám, de talán 6. éves lehettem mikor meghalt. Asztmás volt.

Mindig szoktam mesélni, én még emlékszem, hogy a szekrény tetején az unicumos üvegeket (kicsitől a legnagyobbig) sorakoztak. Akkor még az unicum nem alkohol volt, hanem gyógyszer, amit a patikában receptre adtak. A nagypapam is kapott bőven. Gondolom a rengeteg gyógynövény és az akkor még minimális alkohol tartalom a hörgők tágításával érte el a kellő hatást. Szüntette meg a kínzó köhögést. 

Szóval nagypapám sajnos nagyon fiatalon meghalt, szerintem még 50 se volt. Egyik éjszaka befulladt. Hiába a pipa, nem kapott levegőt. Nem volt még telefon. Intett a nagyinak szaladjon orvosért. Mama magára rántotta a ruhát, biciklire pattant. Nyomta a csengőt, verte a kaput. Doktor úr felébred, felöltözött, kocsiba pattant. De mire vissza értek késő volt. Nagypapám megfulladt. Hiába próbálta az orvos újraéleszteni, nem vett többé levegőt.

Sokat gondolkodom, milyen undorító halál a fulladás. Mit élhetett meg szegény egyedül mire végleg lecsukta a szemét. 

Ott maradt nagymamám falun, a családi házban, 1 hold föld társaságában. 

Szép asszony volt, és alig 40 fölött, biztos lett volna kérő bőven, de ő nem akart senkit. Mai napig azt mondja ő úgy szerette nagyapámat, mint senkit, ilyen jó embert még egyszer úgysem talált volna. 

Mivel a nagyi egyedül művelte a kertet, kukoricatörés, paszuly csűzés, favágás, kukoricamorzsolás, krumpliásás és még sorolhatnám. Az iskolai szünetekben volt program bőven. 

Évente 1x a nagyi születésnapján mindig egybegyűlt a család. Ez olyan kimondatlan kötelező program volt. Innen semmiféle hiányzást nem lehetett elfogadni. 2 nappal előtte már sütött főzött, hogy a 30 fő körüli kis család apraja nagyja jóllakjon. 

A szobában volt egy nagy asztal ott mindig a felnőttek ültek. Oda felkerültek a feles, boros és pezsgős poharak. 

Gyerek fejjel mindannyian arról álmodtunk, de jó lenne ott ülni annál az asztalnál. 

A konyhában egy kisebb asztal, itt ültek a gyerekek. 

Leves, második, sütemény, aztán éneklés és torta. Így teltek a nagyi születésnapjai. 

Sajnos 10 éve teljesen megsüketült egyedül nem maradhatott anyukám magához költöztette. Azóta már nincs minden évben megtartva a születésnapja, csak ha kerek évfordulót ünneplünk. 

Legutóbb az anyukám születésnapján jött össze a család. http://anitavilaga.blogspot.com/2017/11/az-anyukam-ma-65.html

Itt nincs már az a hangulat. Nincs a kályha, amiben pattog a parázs, a cserépkályha sem nyomja a meleget. Nincs kis asztal és nagy asztal. De vannak felnőttek és gyerekek. Minden megváltozott, minden olyan más lett. 

Anyukámék négyen voltak testvérek.

A nagyasztalnál nagymamám mellett ült 3 lány és 1 fiú gyerek, 3 vő és 1 meny. Összesen 9 felnőtt. 

A kisasztalnál (mint a nagykönyvben mindenkinek 2 gyerek) tehát 4x2 poronty, összesen 8 gyerek. 

Innen indultunk 17 fő. 

Teltek múltak az évek. Elkezdtünk szépen gyarapodni. Először is egy unokával több lett. Nőttek az unokák jöttek a vőlegény és a menyjelöltek. Majd szépen sorba az esküvők és a dédunokák. 

A helyzet annyiban változott, hogy a nagy és kisasztal mellé a legkisebbeknek bekerült egy hokedli, majd a hokedli köré egyre több kis sámli.

Nem is tudom talán 32 fő volt a csúcs.

Voltak, akik már családtagnak számítottak voltak, akiket egyszer láttunk, többet soha. Voltak, akik évekig ültek az asztalnál, majd más ült a helyükre. Voltak válások, majd új kapcsolatok. 

Aztán közbeszólt az élet. A felnőtt asztalnál egy vő széke megüresedett. 1 év elteltével újra volt a széknek gazdája. Aztán üres lett egy lány helye, majd nem sokkal rá a hozzá tartozó vő helye. Majd újra egy vő helye. Majd üres lett az egyszem fiú helye. 

A nagyi 4 gyermekéből kettőt sajnos már eltemetett. 

Mikor együtt van a család elgondolkodom. Ha most ott ülnénk a nagyinál, hogy nézne ki a felállás. 

A felnőtt asztalnál 9-ből már csak 3-an maradtak. A gyerek asztalnál 8 helyett 15 ember ülne. A hokedlinél 11 kicsi. Kicsi ??? Van közte 23. éves!

Egyvalami nem változik, az asztalfőn a nagyi. Már 86 éves. 

A hokedlinél már nem férni, a nagyasztal üres. Na, akkor itt az ideje oda ülni a nagy asztalhoz. Ami gyerek fejjel olyan nagyon vonzó volt, most itt az asztalnál már nem is olyan érdekes. 

Itt ülök, és ráébredek mennyi fájdalom, keserűség, boldogság, öröm és sok-sok év tapasztalata mire ide ülhettem. Valakinek el kellett mennie, hogy elfoglalhassam ezt a széket. Ez az asztal súlyos felelősségről is szól. Felelősséggel tartozom a kisasztalnál ülő gyermekeimért. Már nem vagyok kicsi. Most már én vagyon a nagy. Az irigylésre méltó.

Eltűnődőm. Vajon az én gyerekeim vágynának a nagyasztalhoz? 

Választ erre már úgysem kapok.

Ez a kép 2.éve készült. Mennyi minden változott azóta! Van aki már elment, van akinek a helyére más került, lettek újak, születtek új családtagok.

Még pár hónap és a nagyi 87.éves lesz. Nemsokára újra együtt lesz a család.

Együtt egy nagy asztalnál, kevesebben, de mégis többen.

Anitavilága https://www.facebook.com/groups/338815019928000/