Saját fotó
Mert velem mindig történik valami...
"Anya vagyok" 

Egyes szám, első személyben! És legfőképp!
Van egy mondásom: "Édesanyának lenni a világon a legcsodálatosabb dolog, egyben a legnagyobb felelősség. Nap mint nap döntéseket kell hoznod egy kisember helyett, majd mikor felnő, vállalnod a felelősséget. Azért lett ilyen, mert ilyennek nevelted!"
Én bátran vállalom. Csodálatos, fantasztikus lányaim vannak. Egészséges önbizalommal, talpraesettséggel és kitartással bőven felvértezve. 20. és 14. évesek. Édesek, aranyosak és tisztelettudóak. 
Milyen egy jó anya? Sokat gondolkodom. Hogy Én az vagyok-e? A lányaim biztosan megednák rá a választ. Egyet viszont tudok ŐK KETTEN AZ ÉLETEM. Mindig Ők adták a hitet és az erőt a nehéz napokban. Mert aki ismer tudja, az Én életem sajnos nem a habostorta kategória. A két lányomnak két édesapja van. Szerelmes voltam, hittem, bíztam. Nem éreztem magamban erőt, kitartást, és elég lemondást ahhoz, hogy édesanya legyek. Sem az első, sem a második lányom születésekor. De az édesapja mindkettőt annyira szerette volna. Mondtam magamba ám legyen, majdcsak megbírkózom a feladattal. 
Megszületett a nagyobbik lányom. Rettenetesen meghíztam (első gyerek elve: együnk kettő helyett) 60kg kezdtem, 110kg mentem szülni. Gyermekágyi depressziós lettem. Soha nem gondoltam volna. Én egy ilyen frankó talpraesett csaj? 3 hetes volt a lányom, a férjem addig bírta. Nőnapra virág helyett, mást kaptam akándékba. Szedte a bőröndjét, kilépett egy új kapcsolatba. Mindenünk megvolt. Kutya, albérlet, gyerek. Aztán minden hirtelen oda. 
20 évesen egyedül maradtam egy gyerekkel, kezdtem a nulláról. Új albérlet, új berendezés, majd sok idő elteltével új kapcsolat. 
Rengeteg egyedül töltött hétvége, rengeteg egyedül végigsírt karácsony. De mindig a gyerek érdekeit tartottam szemelőtt. Amikor csak jött az édesapja adtam, vigye rá is ugyanakkora szüksége van mint rám. 
Teltek az évek új kapcsolatom lett, majd évek múltán megszületett a kisebbik lányom. Annyira akarta az édesapja. Sajnos vele is egyedül maradtam. Bármennyire szerettem volna hasonló jó kapcsolatot kialakítani a kicsi és közte, ez nem valósult meg. Mikor elváltunk egymástól közölte, Ő nem lesz hétvégi apuka, mint a nagyobbik lányom apukája. Nem is lett. Talán 1. éves volt a kicsi mikor utoljára látta. Azóta eltelt 13 év. Se nem keresi, se nem hívja, semmit nem tud róla. Sokat gondolkodom, vajon jól van ez így? Hogy tud valaki úgy élni, hogy van egy gyermeke akiről semmit nem tud? Mindig azzal vígasztalom magam, Én itt vagyok a lányom mindennapjaiba, Ő lesz kevesebb Én minden nappal csak több.
Szóval jutott nekem az apukák ilyen és olyan fajtájából is. 
Tehát 30 évesen újra kezdtem a semmiből de mostmár 2 gyerekkel. 
A családom segítségével saját lakásban 2 db szekrénnyel 3db ággyal. Ez volt a lakás összes berendezése. De nem adtam fel. Dolgoztam éjjel-nappal hogy berendezhessem, otthonná tegyem. Jött a karácsony, az egyedülálló anyáknak az iskolában élelmiszer csomagot osztottak. Konzervek, só, cukor, liszt, tartós élelmiszerek. Akkor még nem tudtam, milyen jól fog jönni nemsokára. 
Az év utolsó munkanapján bejöttek a lányaim. Boldogan pakoltam, tele a pénztárcám, benne az egész havi keresetem, terveztem milyen sok mindent fogok megvenni. 
Mire haza értünk, a nagyobbik lányom sírva fakadt. Anya Én ide tettem a zsebembe a pénztárcádat de már nincs itt. Elhagyta az összes iratomat, a havi fizetésemet. 
Karácsony este ültünk az üres lakásban a földön (se asztal, se szék, se konyha, se semmi) se ajándék, se karácsonyfa, zokogva bontogattam a kapott egységcsomagot. Az égiek velem voltak, minden konzerv és ivólé tépőzáras volt. (mert ugye bontó, vagy kés nélkül nehéz lett volna kinyitni)
Ettük kézzel a konzervet, ittuk hozzá a dobozos ivólevet. 
Akkorákat kacagtunk mint soha, tudtunk nevetni a saját nyomorúságunkon. A szívem szakadt meg, milyen anya vagyok Én, ilyen karácsonyt szerzek a gyerekeimnek. Édesek voltak, körbe öleltek, anya ne sírj, nem baj, hogy nincs ajándék, nem baj, hogy nincs fa, de itt vagyunk Mi neked, majd meglátod minden jó lesz. Ezt a karácsonyt azóta is mindig emlegetik, talán sose fogják elfelejteni. 
És igazuk lett! Bíztak és hittek bennem és Én másodszor is felálltam, megmutattam. Nekik, mindenkinek, az egész világnak. 
Azóta eltelt 10 év. A kemény munkának meg lett az eredménye. Hajtottam, dolgoztam annyit mint az állat, hogy soha többé ne kelljen nélkülözniük. Igyekszem minden egyes nap, mindent megadni nekik. Nem csak anyagiakról beszélek. Sajnos kevés az az idő amit velük tölthetek, de azt maximálisan velük és nem mellettük töltöm. 
Rengeteget kirándulunk, jókat beszélgetünk, utazgatunk, összebújunk. A már nem létező erőmet is összeszedem, ha éppen el akarnak menni valahová. Pénzt azt meg pláne nem sajnálok semmire. Legyen az egy jó buli, egy külföldi nyaralás, egy vacsora, egy kajakozás. 
Mindent tudok róluk, és Ők is rólam, persze csak ami a másikra tartozik. Soha nem akartam barátnő lenni. Én ANYA vagyok. Legyenek csak titkaink, ami fontos azt úgyis megosztjuk egymással. A titkoknak meg ott vannak a barátnők. 
Elmondhatom boldog vagyok, mindenem megvan amiről más csak álmodik. Kutya, lakás, kocsi, gyerek, imádom a munkám, jól keresek. Kell ennél több?
A nagyobbik lányom kirepült. Álom pasi, álom otthon, álom munkahely. Azt gondoltam, az Ő élete kipipálva. Van ennél nagyobb boldogsága egy anyai szívnek?
Aztán jött a rémálom. Mint ahogy a mondás is szól: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. 
Jelenleg az élet legnagyobb és legkegyetlenebb harcát vívjuk. Mert hiába a pénz, hiába a boldogság, ha nincs egészség. 
Nekem most Ő a legnagyobb hős a világon! Mosolyogva jár a kegyetlen, embertpróbáló kezelésekre, és közli mindenkivel: ilyen vagyok, mert az anyukám ilyennek nevelt. Vannak jobb és vannak rosszabb pillanatok, de mindig tudja hiába vagyok több mint 200km a szívem a lelkem mindig ott van vele. Képes vagyok telefonon keresztül is erőt adni neki, és tudja ha ez kevés mindent eldobva, időt és pénzt nem sajnálva kocsiba pattanok 2 órát utazok csak hogy lássam, érezzem, átöleljem, szeressem. Tudja Én mindig ott vagyok, bármikor szüksége lesz rám. Mert ŐK KETTEN AZ ÉN ÉLETEM!
Mostanában sokat gondolkodom, vajon jó anya vagyok? Azt gondolom IGEN. 
"Édesanyának lenni a világon a legcsodálatosabb dolog, egyben a legnagyobb felelősség. Nap mint nap döntéseket kell hoznod egy kisember helyett, majd mikor felnő, vállalnod a felelősséget. Azért lett ilyen, mert ilyennek nevelted!"

Ilyen és ehhez hasonló témák ÉLŐBEN.

Ui: Azóta eltelt 3 év a legnagyobb lányom megjárta a hadak útját. Ő a HŐS aki köztünk él! 
Vége lett a rémálomnak. TÁRSKERESÉS útján, ráleltem egy igazi APÁRA. Közös gyermekünk megszületése feltette az i-re a pontot. Most már bátran mondhatom, "Ha volna két életem..." nekem már három is van.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések