Beautysense

A mai nap az elmúlt 9 hónapom rémálma lett. Hogy minek köszönhető fogalmam nincs. Telihold hete, kettős front, fogzás. Talán ezek összessége, kihozta a legkisebb gyermekemből az ördögöt.
Az én mosolygós vidám babám, aki de. 5 órát és délután 4. órát alszik ma úgy döntött sztrájkol. a 9 órás alvás helyett 30 perc pihenést engedélyezett magának. A nap többi részében, vagy ölbe üvöltött, vagy ha letettem a lakást szedte széjjel, természetesen üvöltve. Mikor már nem volt hol tombolni, a kutyát nyüstölte, szerencsétlen jószág azt se tudta hová bújjon tőle.

Estére már a sírás kerülgetett, a hajam az égnek állt, mert azon kívül, hogy a családnak megfőztem a vacsorát, semmi mást nem csináltam, mint ölbe hurcolásztam a törpét. Alig vártam, hogy apa haza érjen. Este beautyrobicra

http://anitavilaga.blogspot.hu/2018/02/beautyrobic-8-honapja-szultem.html

mentem, amit imádok. Elsők között voltam, akik Miskolcon elkezdték. Most pedig ide is elért a beautysense szele, úgyhogy természetesen ott is az elsők között szerettem volna lenni, így oda is beiratkoztam.

Útközben azon godolkodtam, hogy a 2 órás ÉN IDŐ után, világgá megyek, én ide vissza nem jövök. Aztán mire végeztem, már nem is így éreztem.

A beautyrobik óra alatt, teljesen visszatértem az életbe, kezdtem újra embernek (asszonynak, szexi nőnek) érezni magam, amit az utána következő 1 órás beautysens olyan csodálatossá tett, hogy mondhatom vetekedett egy orgazmussal.

Miről is szól valójában? 


Szóval kezdődött a test olajozása, a terembe a szokásos meleg, és ehhez az órához aromaillat is dukál. Picit féltem, hogy fogom-e bírni a két órát egymás után, de az oktató https://www.facebook.com/SzucsBogi megnyugtatott, higyjem el, egyik a másikhoz kötődik. 

Az órát a következő kérdéssel kezdtem: ugye itt most csak feküdni fogunk? 

Ismét nem csalódtam! Békési Brigitta https:a beautyrobic és a beautysens megalkotója, oda tette magát. A mozdulatok nem estek nehezemre, valóban egyik kötődik a másikhoz, csak itt egy lassúbb nyugodtam zene szól, isteni illat van. Csend, nyugalom és béke! Ez most nagyon kellett az én lelkemnek. Az óra végére, éreztem ahogy megnyúltak a szalagok, könnyebben mozogtam, azon gondolkodtam, ha minden héten jövök, nemsokára macskanő, vagy guminő lesz belőlem. 

Az utolsó 10 percben sötétség lesz, fekszel a földön csukott szemmel, ellazulsz, relaxálsz, levisznek alfába. Szinte érezhető és fogható: mezőt, rétet látsz, virágokat, csobogó víz hangját hallod, csupa boldogságot, és ami a legfontosabb magadat egy gyönyörű nőnek. 

Imádtam! Sőt azon gondolkodtam, ha haza érek, így felvértezve a kis rugalmas testemmel, mutatok az embernek egy két új figurát. Úgy is most nagyon szép és szexi vagyok. Már azt is elfelejtettem, hogy 30kg pluszból, -amit a terhesség és szoptatás alatt felszedtem és most igyekszem leadni- 


Ültem a kocsiba 20 perc az út! Üvöltött a zene, félig a mennyországba jártam, mire haza értem. Beléptem az ajtón. 

Csend, nyugalom és béke! A család minden tagja mélyen alszik. Hogy apa hogy bírt a törpével nem tudom, holnap kiderül. Azt viszont tudom, hogy nagy bánatomra, lepedőgyűrögetés ma már biztos nem lesz.

Ui: A teljes súlyfeleslegemtől megszabadultam!

Ez is az én világom: ANITAVILÁGA,





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések