"Ez ám a bürokrácia"

Soha nem értettem, hogy olyan ember aki nem bírja az emberek társaságát, miért dolgozik emberek közt? Azt meg pláne nem, hogy ha nem szereti valaki a munkáját, miért nem csinál valami mást? 

GYED-en lévő kismama vagyok. A mindennapjaimat, a legkisebb lányom határozza meg. Evés-alvás előtt-után tudok ügyeket intézni. 

Pár hónappal ezelőtt délután eszembe jutott, hogy egy csekkem mai határidős. A gyerek aludt. Néztem a netet, meddig van nyitva a posta. 16.00 óra. Meg is beszéltem magammal, sima liba a gyerek felkel máris indulhatunk.

15.00-kor kelt a lányom, gyors öltözés és már úton is vagyunk. Több mint egy kilóméter, de max. 15 perc és oda is érünk.

Megérkezünk, beállunk a sorba. Vagyis csak én, a babakocsit félre húzom, hogy másnak is legyen hely. Előttem 3 ember sorakozik. Ránézek az órámra, szuper 15.25 meg is dicsérem magam, milyen gyors és ügyes voltam. 

Sorra kerülök, betolom a csekkemet a pénzzel együtt az ablakon. Majd visszatolják. Újra betolom. Újra visszatolják. Nézek a postás hölgyre kérdőn. Ő pedig rám értetlenül. Majd megkérdezem tőle, hozzám illő kedvességgel, van valami probléma? Igen! Pénztár csak 15.30-ig van. Válaszolja és már kéri is a következőt. Mondom neki, és mennyi az idő? Ránéz az órára 15.31! Ledöbbenek. Itt állok 5 perce a sorba, gyalogoltam több mint egy kilómétert és egyetlen perc miatt jöhetek újra holnap?! 

Dohogva, kiállok a sorból, rázom a fejem, én ezt nem is értem. Dehát akkor miért van 16.00-ig nyitva a posta?

Hogy biztosan elmenjen a kedvem a postára járástól, ma újra "lyukra futottam"!

Gyerek felkel. 15.00 óra. Öltözés, indulás. A posta 16.00-ig van nyitva. Nem akarok pénzt feladni, csupán egy levelet, úgyhogy nyugodtan sétálom le a kilómétert. 

Belépek. Sehol senki, isten király, az ablakhoz állok. A postás hölgy nagyon számol. Percek telnek el, hogy úgy érzem, lehet annyira le vagyok már fogyva, http://anitavilaga.blogspot.hu/2018/03/majd-en-megmutatom-lassan-9.html hogy már nem is látszom??? 

Aztán megtörve a csendet, halkan beszólok az ablakon, elnézést kérhetnék egy borítékot és egy ajánlott szelvényt? A hölgy kérdőn rám nézett, olyan arckifejezéssel mint aki épp citromba harapott. Tessék? Elmondom mégegyszer mit szeretnék. Ez a citrom még a kelleténél is savanyúbb, úgyhogy az előbbinél erőteljesebben szól ki a hölgy. Tessék? Újra nekikezdek a mondani valómnak, próbálom még hangosabban. Közbe azon gondolkodom, még jó, hogy nincs itt senki, azt hinnék valami bajom van.  

Kitol az ablakon egy ajánlott szelvényt és bezárja. Nézek rá kérdőn? Majd hangot is adok a gondolataimnak. Ne haragudjon, borítékot is kaphatok? Azt nem! Válaszol és már el is fordul. Gondoltam csak megkérdezem, hogy miért nem! Na ezt nem kellett volna! Az a citrom már nem hogy savanyú, de egyből keserű is. Mert 15.30-ig van pénztár! Dehát én nem pénzt akarok befizetni! Rám néz! Kb. valami idiótának érzem magam, és közli velem "irtózatosan kedvesen és mosolyogva" nem tudom ezen mit nem ért, a pénztárt már lezártuk. 

Állok döbbentem. Ő ezzel mit sem törődve, behúzza a kis ablakot, és folytatja a számolást. Nézek a lassan 10 hónapos gyerekemre aki türelmesen várakozik a babakocsiban. 

Elgondolkodom, aztán még egy kérdést felteszek. Ha 15.30-tól nem lehet csekket befizetni, nem lehet semmit venni, és nem lehet semmit feladni, akkor miért van még 30 percen keresztül nyitva a posta? Válaszra sajnos senki nem méltat. 

Kijövök, és nyugtázom. Eddig se nagyon jártam ide, de hogy ezek után mégúgyse fogok az is biztos. 

Haza felé eszembe jut, mennyivel másabb az én világom. A vállalkozói világ. Sokszor volt rá példa, hogy a napi 12 órás műszak végén felhívott a vendég, SOS javításra lenne szüksége. Este jelenése van és épp letört a körme. Közöltem vele, pattanj autóba, megvárlak, megcsináljuk! 

Ez az én világom https://www.facebook.com/groups/338815019928000/