„Tisza Tavi
Party”
Jó pár évvel ezelőtt
kezdtem bele a blogolásba. Aztán 2018 január 1-én létrehoztam az Anitavilága
csoportot a Facebookon, ahol nap, mint nap vlogolok. Gondoltam, ha ennyi embert
érdekel, miről írok, biztos sokan szeretnék ezt élőben is hallani.
A csoportom nap, mint nap
bővül új emberekkel. Virtuális barátságok szövődnek. Aztán jött a nagy ötletem
miért ne lehetne a blog és vlog mellett személyes találkozást is létrehozni.
Lázasan kezdtem szervezni az Anitavilága Tisza Tavi Partyt.
Aktív életet élek így
számomra a pihenésnek is aktívan kell telnie. Sokszor volt alkalmam különböző tengerparti
nyaralásokon részt venni, ahonnan már 3. nap után sírva könyörögtem jöjjünk,
haza én ezt a semmit tevést nem bírom. Én még voltam kisdobos és úttörő.
Imádtam a nyári táborokat, olyan felejthetetlen élményeket adtak. A
gyermekeimet is igyekszem ebbe a közegbe nevelni, nálunk nincs, ülök a Tablet
előtt naphosszat. Nálunk sátorozás van, evezés, játék a szabadban, tollasozás,
medencézés, mindenféle szabadtéri tevékenység. Ha az én gyerekeimet megkérdezi
valaki hová mennél szívesen, biztos nem a tengerpartot választaná, hanem inkább
egy kalandos nomád túrát.
Szóval, ha már Anitavilága,
akkor gondoltam megmutatom a csapatnak, mi jelenti számomra a kikapcsolódást.
Nem az fontos, hogy hol vagy, hanem hogy kivel, és egy pár hónapos baba is
könnyen alkalmazkodik és tudja élvezni a természetet, mindenféle kütyük és
játékok nélkül is.
Felkészítettem a
csapatot, hogy elrepítem őket a természetbe, nézzük, ki mit tud ezzel kezdeni. Faház,
emeletes ágy, közös kinti mosdó. Sokan máris megijedtek és visszamondták a
jelentkezésüket, mondván az egy év alatti gyerekkel ott mit lehet kezdeni? De
végül 7. család úgy döntött, belevág.
A Tisza Tavon az
Élményfaluban a Matula Bázison foglaltam szállást. Vagyis én csak azt
gondoltam, mert elkövettem azt az óriási hibát, hogy közvetítőt keresztül
kezdtem el 2. hónappal ezelőtt intézni a dolgot. Indulás előtt egy héttel,
kaptam meg az illetékes telefonszámát, aki még arról sem tudott, hogy érkezünk.
Egy hetem volt leegyeztetni a programokat, a létszámot, a szállást, már előleg
befizetésére nem is volt lehetőség, így izgalommal telve indultam útnak.
A találkozót 2018.06.18-án
16.00-ra szerveztük a bázisra. A bázis vezetője Yvonne, nagyon kedvesen
fogadott minket. Gyorsan egyeztettünk, és már adta is a kulcsokat. Faház,
hosszú folyosó, jobbra, balra szobák.
Meg is érkezett mindenki
időben, pedig az ország illetve a világ tájairól verődtünk össze. Várpalota,
Nyíregyháza, Budapest, Mogyoród, Sándorfalva, Miskolc, Harsány és Észak-Írország.
Izgalmas volt az első
találkozás. Eddig csakis Facebookon keresztül láttuk egymást, mégis olyan volt
élőben mintha már ezer éve ismernénk mindenkit. Gyors ismerkedés és hatalmas
ölelések után, megkapta mindenki a szobáját. Bepakolás, terepszemle, és indulhat
a szalonnasütés. Első estére szándékosan nem kértem vacsorát, meghitté akartam
tenni, az ismerkedés pillanatait.
Uzsonna idő. Etetőszék
hiányában felsorakoztattuk a babakocsikat és mindenki kapott almát, sárgarépát,
zsíroskenyeret, paradicsomot, parikát, szalonnát, kolbászt.
Mikor már mindenki a tűz
körül ült, megnyitottam a 4. napos tábort és ajándékba csináltattam nekik, egy Anitavilága
pólót, amit mindenki azonnal magára is húzott. Aztán jött a szokásos élő
bejelentkezés a csoportba, ahol elmondták ki kicsoda, és honnan érkezett. Ők is
megleptek engem, kaptam egy bögrét, amire az Anitavilága indulója „ébredj hát,
hisz ragyog a világ…” dalszöveg van írva és tulipánok vannak rajzolva. Mindig
azt mondom, aki belép a csoportomba, az egy sötétkamrában lévő, évek óta
eldugott tulipán hagyma. Bekerül a csoportba, kikerül a kamrából, ki a sötétből
és meglátja a napfényt. Elültetem, minden nap törődők vele, és szépen
kivirágzik. Van nekem már egy egész nagy virágos kertem.
Az élő után beszélgettünk
még kicsit, majd újabb ajándékot kaptam. Egy aranyszínű angyal szobrot a
következő szöveggel: „Az év angyala 2018” hát még szép, hogy sírva fakadtam.
Annyira édesek, és annyira imádom őket.
Neki láttunk a szalonnasütésnek.
Minta mindannyian egy család lennénk, volt, aki tüzet rakott, a másik a
nyársakat intézte, a harmadik a szalonnát készítette elő, a negyedik a
zöldséget aprította az ötödik a gyerekeket pesztrálta és még sorolhatnám. Senki
nem kérdezett, mindenki tudta a dolgát. Mintha ezer éve egy csapat lennénk.
Boldogság öntötte el a szívem. Madarat tolláról, embert barátjától. Hiszem,
hogy amilyen vagyok én, olyan embereket vonzok magam köré, és ez itt most
szépen be is igazolódott. Senki semmin nem problémázott, mindenki alkalmazkodott
az adott helyzethez.
A törpék a homokos
talajon négykézláb csúsztak-másztak, (járni még egyik sem tud), ismerkedtek a
természettel, és egymással. Faágak, kavicsok, homok, mindent megnéztek, mindent
megkóstoltak. Egyikünk sem volt
megijedve attól, hogy a gyerekek a kosztól már felismerhetetlenek voltak. Nem
volt ez egyébként sem probléma, mert itt nem volt én gyerekem, itt csak mi
gyerekünk volt. Apukák, anyukák egymás gyerekeit etették, itatták, ölbe vették,
tologatták, altatták.
Jött a fürdés ideje.
Kinti zuhanyzó, nincs kád, nincs lavór. Nem okozott gondot. A törpék
rettenetesen élvezték a szabadtéri zuhanyzást, szappanos popsival isteni
csúszkálni a kövön. Aztán sorban készültek a tápszerek és mindenki ment aludni.
Nyugdíjas nagymamánk vállalta, hogy bent marad a kicsikkel, mi pedig nyugodtan
tudunk a tűz mellett beszélgetni. Az éppen aktuálisan felébredő és üvöltő
gyereket felkapta és már hozta is ki, hogy a többiek fel ne ébredjenek. Az
egyik apuka pont előtte tette fel a kérdést, van-e köztünk olyan, aki horkol,
mert ő akkor bizony nem fog tudni aludni. Mondtam neki, ha itt egy gyerek
elkezd éjjel üvölteni, akkor felkelti a másik hatot, lesz olyan üvöltés, hogy a
horkolás tuti nem fogja zavarni.
Éjfélig beszélgettünk,
székfoglalóst játszottunk, nagyokat kacagtunk, mint akik nem most először
találkoznak. Az egyik apuka elmesélte, ő bizony duzzogva jött, mert semmi kedve
nem volt idegenek társaságához, hozzám meg pláne nem, mert a felesége az ideje
nagy részét azzal tölti, hogy az én élőimet nézi. Mondtam neki, én nem aggódom,
azért utál, mert nem ismer, de ha megismer, megváltozik a véleménye. Hozzá
teszem, már első este után nem nézett rám utálattal, sőt jókat dumáltunk, jókat
nevettünk.
Másnap reggel, már
6.00-kor a törpék a homokos udvaron játszottak. Valahogy mindannyian úgy
gondolták, itt bizony kár tovább aludni, van annyi látni való, ideje korán
kelni.
Reggeli után kocsiba
ültünk és elmentünk a Tisza Tavi Ökocentrumba. A csapat tagjai még soha nem
jártak itt, kivétel engem. Babakocsival neki indultunk, az első majd a második
szintnek. A többiek egyfolytában azt kérdezték, mikor megyünk már fel a
tetejébe? Mondtam nekik türelem, megyünk szépen sorba. Nem értettem miért
akarnak annyira felmenni, de mikor már fent voltunk rájöttem. Nézelődtünk,
fotózkodtunk,, mire mondják nekem Anita gyere, gyorsan mutatunk valamit. Mondtam
nekik, én már jártam itt, olyat nem tudtok mutatni, amit én még nem láttam. De
tudtak. Hirtelen ott állt előttem egy idegen ember, akit máris megismertem
pedig soha nem láttam, az egyik csoporttag. Annyira megörültem nekik, hogy
kicsordult még a könnyem is. Ők is szerettek volna velünk jönni, de a férjet
nem lehetett rávenni, ezért nem jöttek. De ő pedig annyira szeretett volna
velünk találkozni, hogy rávette a férjét legalább ide jöjjenek el. Persze erről
mindenki tudott, csak én nem, ezt is meglepetésnek szánták a többiek. Boldog
voltam. A kislányuk, ahogy meghallotta a hangomat (amit minden nap hall az
élőben) azonnal jött hozzám, bújt vegyem az ölembe. Apuka értetlenül állt. Azt
mondta nagyon félénk kislány, apán és anyán kívül, senki nem létezik. Közölte,
hihetetlen vagyok, hogy a lányát 2 perc alatt levettem a lábáról. Na, mondjuk
apukának sem kellett 2 perc és máris úgy elvegyült a csapatban és a
beszélgetésben, mintha mindenkit ezer éve ismerne. Na, itt bánták még csak
igazán, hogy nem tartottak velünk. Vigasztalás képpen megívtam őket tartsanak
velünk a nap további részében, ha már ennyit utaztak.
Az Ökocentrum gyönyörű, a
víz alatti akvárium lenyűgözte a kicsit és a nagyot egyaránt. Aztán a kinti
részen a kormoránok, a szarvasok, az őzek, a hattyúk, a pelikánok és a vízi
vidámpark. Egy egész napot el lehetne tölteni, de indulni kell, mert az
étteremben már várnak minket.
Persze ott megint kaptam
ajándékot a csapattól. Egy hatalmas képet, amin mindenki leírta mit köszönhet
nekem és az Anitavilága csoportnak. Megint jól megsirattak.
Ebéd után irány a kikötő,
motorcsónakos vízi túra. A kicsik és az úszni nem tudók, kaptak mentőmellényt.
Mikor szerveztem a partyt ez a rész volt mindenkinek a mumus, vajon a törpék,
hogy fogják viselni. Megsúgom, beindult a motor és 75 perc alvás következett.
Csendbe és nyugalomba hallgattuk a túravezető érdekes, izgalmas történeteit.
Gyönyörködtünk a tájban, a tó élővilágában. Rengeteg fotót és videót
készítettünk.
Természetesen bármerre
jártunk, az egyen póló és a sok pici baba mindenkinek felkeltette az érdeklődését,
kik vagyunk, honnan jöttünk. Nem győztük mesélni, hogy most először
találkoztunk. Nem ismerjük egymást, csak van egy csoport az Anitavilága, aminek
mindenki tagja, így vagyunk itt most mindannyian.
Aztán irány vissza a
Bázisra és napozás, pancsolás következett. A homokos partot és a gyerekek
részére kialakított kis pancsolót a törpék nagyon élvezték. Sikongatás,
pancsolás, móka, kacagás.
Este vacsora, fürdés,
lefekvés, felnőttek kint, székfoglaló stb. A második napunk is szenzációsan jól
sikerült.
Aztán jött a derült égből
villámcsapás. Mikor mentem szólni, a bázis vezetőnek, hogy akkor reggel
9.00-kor indulnánk, és meg akartam kérdezni, hol lesznek a biciklik és a
bicikli ülések, akkor derült ki, erről ők bizony nem tudnak, de ilyen késő este
nem is tudnak még intézkedni se az ügyben. Megbeszéltük, hogy másnap
megpróbálnak bicikliket szerezni.
Agyaltam most mi tévő
legyek, holnap a Tisza Tavat terveztem körbe biciklizni, na de ebből így mi
lesz? Vagy mi lesz helyette? Aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert
Yvonne már első pillanatban elnyerte a szimpátiámat, és látszik rajta, hasonló gondolkodású,
olyan nincs, hogy valamit ne oldjon meg. Persze csendbe voltam, isten ments,
hogy a többiek megtudják, nem hiányzik a pánik.
Nem csalódtam! Reggel ott
sorakoztak a biciklik a felszerelt bicikliülésekkel. A törpék kaptak
bukósisakot és hajrá. Hozzá teszem, egyikőjük sem ült még biciklin. Az indulás
inkább a szülők számára volt para, vajon hogy fogja bírni a gyerek. Az egyik
családnál anya annyira rá parázott, hogy átragasztotta a félelmét a gyerekre.
Rövid kis sírás alakult ki. Előbb a törpe, majd utána anya is sírva fakadt. De
a csapatszellem dolgozott, igyekeztünk anyát megnyugtatni, így megnyugodott
mindenki és neki vágtunk.
20 km-re volt az étterem,
ahol az ebédet rendeltem. Pikk-pakk percre pontosan ott is voltunk. Addigra már
mindenki bele rázódott, a törpék aludtak, nézelődtek, nagyon élvezték a
bicajozást. Le a kalappal előttük. A tűző napon bukósisakba, keményen állták a
sarat. Ebéd után újra útnak indulunk, van még előttünk 50 km.
Apukák anyukák bőszen
tekertek. Már senki nem érezte a fenekét, a babák pedig kezdték unni a banánt,
úgyhogy a csapat egy része 50 km után úgy döntött, inkább feldobják a
gyerekeket és a bicikliket egy motorcsónakra így hamarabb célba érnek. A törpék
most tudták igazán élvezni a motorcsónakázást, millió boldog fotó készült.
A csapat másik fele
tovább folytatta, szépen letekertük a 70km.
Mindenkire nagyon büszke
vagyok. Senki nem adta fel. Senki nem nyígott, nem hisztizett. De a legbüszkébb
Liliánnára vagyok, aki egy 6. éves kislány, és a saját biciklijével elsőnek ért
be a célba. Mikor megkérdeztük, hogy csinálta, csak ennyit válaszolt: mikor már
nagyon nem bírtam, azt mondtam magamnak Lia meg tudod csinálni! Becsuktam a
szemem és csak tekertem-tekertem. Ő lett a nap hőse! A biciklitúra bajnoka. Az
első díj egy nagy pohár jégkása volt.
Este már kicsit fáradtan,
de tovább folytatódott a beszélgetés, miután a törpék nyugovóra tértek.
Utolsó nap, reggeli után
pakolás következett, majd strandolás, és végül délután mindenki elindult haza.
Könnyes búcsút vettünk egymástól. A családokról egyenként készült videó, ami
fel lett töltve a csoportba.
Én is mentem elszámolni
Yvonne-val a tábor vezetőjével. Természetesen ő is megkérdezte, mi ez az
egyenpóló és ez a sok kis aprónép? Elmeséltem neki is a mi kis történetünket.
Ámulva hallgatott. Ő teljesen meg volt győződve róla, hogy ez egy nagycsalád,
és ezer éve ismerjük egymást. Elmesélte mennyire tetszett neki, hogy a törpék
szabadon jöttek mentek négykézláb és nem problémáztunk azon, hogy piszkosak
lesznek. Azt mondta, így kellene nevelni minden gyereket, akkor nem lenne ennyi
gondjuk a nyári táborban tartózkodó gyerekekkel.
Azt gondolom, mindenki
nevében mondhatom, hogy fenomenális 4 nap volt. Minden terv szerint, minden
tökéletesen, olajozottan működött.
Családok az ország több
pontjáról, és mégis van bennünk valami közös. A gyerekeink megeszik az évi 1kg
koszt, termelnek egy halom szennyest, de boldogok, mosolygósak és
kiegyensúlyozottak. Egészséges ételeket esznek. Ugyanazzal a vegyszermentes
mosószerrel és öblítővel mossuk a ruháikat. Ugyanazzal a vegyszermentes
szappannal fürdik mindenki. A gyerekeinknek nincs szükségük gyógyszerekre, mert
a betegségeket megelőzzük, és nem kezeljük. Ugyanazokat a vitaminokat szedjük,
ugyanazzal a készítménnyel fogyunk. Ugyanazt a tiszta vizet isszuk. Ugyanabba a
csapatba tartozunk
Megjegyzések
Megjegyzés küldése