A szív is ritmusra dobban.

Kislány koromat a Miskolci Fazekas Úti Általános Iskolában töltöttem. Akkor még csak egy átlagos iskola volt, szenzációs tanári karral, híres kosárlabda csapattal és híres kórussal. Jómagam is kosárlabdáztam és kórustag voltam. Annyira befolyásoló volt életemben az ott töltött 8 év, hogy akkor megfogadtam, ha gyermekeim lesznek biztosan őket is ide fogom járatni.

Így is lett. A legnagyobb lányom mire iskoláskorúvá vált, addigra már iskolám Alapfokú Művészeti iskola is lett. Ki is használtam az alkalmat. Lányomat gitár és népitánc órákra is beírattam.

A középső lányom is természetesen ide jár. Ő már egy másabb természetű gyermek, neki a fuvola volt, amit szívesen fújt éjjel-nappal.

Soha nem kellett erőltetnem a gyermekeim által választott hangszerek gyakorlását. Gyakoroltak, amikor csak idejük engedte. Fél évente a vizsgák alkalmával én magam is meghallgathattam, hogy az otthon gyakorolt egy-egy tanktus milyen gyönyörű tud lenni egészében és zongora vagy egyéb hangszer kíséretében. A fellépésekről nem is beszélve. A legnagyobb lányom megszerezte az alapfokú művészeti bizonyítványt gitárból, a középfokút pedig népitáncból. A középső lányom jelenleg is a középfokú bizonyítványát csinálja fuvolából.

Picit el voltam keseredve, mert jómagam inkább a sportot részesítettem előnyben, míg ők a zene és a tánc világában élnek. Viszont soha egy percig nem bántam meg, hogy így döntöttek. Mert ők döntöttek nem én. Nem hiszem, hogy a szülő dolga az lenne, hogy az álmait a gyermekein keresztül valósítsa meg. Hagytam, hogy ők döntsenek, a döntésük mellett viszont tartsanak ki. 

Az én gyermekeimmel sosem volt probléma. Kamasznak sem. Nem csavarogtak, nem csináltak hülyeségeket. Míg más gyereke a plázákat járta tele pénztárcával és a diszkókban itta magát a sárga föld alá, mert ugye az milyen menő, az én gyermekeim a barátaikkal, az udvaron a tűz mellett, egy szalonnasütés keretében szívesen táncoltak, énekeltek, együtt zenéltek. De írtam már erről. http://anitavilaga.blogspot.com/2016/08/mitol-lesz-pimasz-kamasz-ultem-es-csak.html

Mai napig is csodálattal nézem, mikor a 23 éves lányom egy magyar nóta hallatán táncra perdül, vagy csodálattal hallgatom gitározni, illetve a középsőt fuvolázni.

A legkisebb lányom 1,5 éves. Egy biztos, az ő életéből sem fog kimaradni a zene és a mozgás.

Hiszem, hogy a ritmus fontos dolog az ember életében. Az én életemben a kosárlabda és a kórus jelentette, a lányaim életében a zene és a tánc. Tudjuk jól, a zene megnyugtat, felemel, elgondolkodtat. Ritmussal jár az írás az olvasás és tanulás elsajátítása. Az egész élet alapja, még a szív is ritmusra dobban.

Minden évben az iskola karácsonyi koncertet tart a Miskolci Minorita Templomban.

Hideg téli este. Jól beöltözök, a több mint 10 év alatt már megszoktam, a templomba nagyon hideg van. Belépek az ajtón. Keresek a zsúfolt sorok között egy helyett. Színig van a templom, mégis csend van. Nézem a falakat. Gyönyörű mestermunkák díszítik. Elgondolkodom, vajon mennyi idő egy freskót megfesteni. Nagyon fázom. Ilyenkor mindig eszembe jutnak a hajléktalanok. Én minden este hálát adok, a meleg lakásomért, a puha ágyamért.

Elkezdődik a műsor. Megszólal az első csodálatos csengő-bongó gyerekhang. Melegség járja át a szívem. Jönnek sorba a műsorok, elvarázsolódom. Trombita, hegedű, fuvola egyik csodálatosabban szól a nagy térben, mint a másik. Fantasztikusan tehetséges gyerekek, akik szívvel lélekkel hónapokig arra készültek, hogy a szüleiket és mindenki mást elvarázsoljanak ebben az egy órában.

Itt ülök, hallgatom ezt a csodát, elrévedek a templom gyönyörű falaiban, díszítéseiben. Ilyenkor szoktam számot vetni az eltelt évben történtekkel. Pozitív ember vagyok, valahogy a rossz dolgok azonnal törlődnek, de a jókat nagyon meg tudom becsülni. Hálát adok azért, hogy élek és létezem. Hálát adok a csodálatos 3 gyönyörű lányomért, a páromért, a családomért. Hálát azért, hogy együtt vagyunk, egészségesek vagyunk, és mindenünk megvan. Nem élünk fényűzően, nem is vágytam rá soha, de minden megvan, amire szükségünk van.

Itt ülök, és azon gondolkodom, erre az egy órára mennyi embernek szüksége lenne a világban. Nekem itt kezdődik a karácsony. Csend, béke, nyugalom járja át az egész testem. Arra gondolok, más tömött pénztárcával járja a boltokat, megveszi a századik felesleges dolgot is, mert karácsony van, az ajándék pedig fontos. Inkább ülne ide be a templom falai közé, hallgatná ezt a gyönyörűséget és átgondolná az élet értelmét.

Van egy csoportom a Facebookon ANITAVILÁGA https://www.facebook.com/groups/338815019928000/ mint a neve is mutatja, betekintést ad, az én világomba. Bekapcsoltam gyorsan az élőt, mert úgy gondoltam ez a kis karácsonyi hangolódás másnak is át kell hogy járja a szívét-lelkét. Amilyen nagy nemzetközi érdeklődéssel olvassák sokan a blogomat, ugyanilyen nemzetközivé vált már a csoportom is. Kell, hogy lássa és hallja, egy brüsszeli egy német egy svájci vagy bárki mindazt, ami itt Miskolcon ebben a csodálatos templomban történik.

Hozzá teszem, nem vagyok vallásos, még meg sem vagyok keresztelve. A szüleim keresztény emberek, akik úgy döntöttek, semmit nem fognak rámerőltetni. Ha majd én egyszer akarom, akkor megkeresztelkedem. Ettől függetlenül magtalanítottak imádkozni,  ismerem a bibliát, rengeteget jártam gyerekkoromba is templomba és az énekes könyv egy két dalát bármikor eléneklem a gyerekeimnek. Mert én is így neveltem őket.

Ülök ott, lelassul a szívverésem, de ritmusra dobban. Nyugalom költözik a lelkembe. Átgondoltam az évemet, megtervezem a következő évet. Hideg van? Már észre se veszem. Egy-gyönyörű hang, egy csodálatos dallam. Futkos rajtam a hideg, mégis megmelegszek. Olyan csoda ez, amit át kell élni. Ott kell lenni, látni, hallani és érezni.