ÁLLÁSAJÁNLAT

Tegnap találkoztam valakivel. Neki szól ez a bejegyzés! Üzenem neki most már megértettem!!!

Kislány koromban arról álmodtam, orvos leszek. Sok embernek segítek majd meggyógyulni. Nem így hozta az élet (vagy mégis?!). Elvégeztem az egészségügyi érettségit, de mivel a szüleim 3-4 műszakban dolgoztak, hogy meg tudjanak nekünk mindent adni, nem lett volna képem még egy orvosi egyetem elvégzésének anyagi nehézségeivel is terhelni őket. 17 éves koromtól, már iskola mellett kisegítő munkát vállaltam egy irodában, hogy legalább a zsebpénzt tudjam magamnak előteremteni.

Aztán új álmokat szőttem. Álmodtam egy szalont. Egy körmös szalont. Pedikűr-manikűr-műkörömépítés. Nincs fodrász, nincs kozmetikus, nincs semmi, csak én és a vendégek. Mikor ezt előadtam a szüleimnek kinevettek. Abból nem lehet megélni. Nézd már meg mennyi szalon van, majd pont neked lesz vendéged. Elkeseredtem. Hittem nekik. Elmagyarázták, megélni csak becsületes napi 8 órás munkából lehet.
Így hát érettségi után dolgozni kezdtem, férjhez mentem, gyereket szültem. Ez az élet rendje, ezt tanították velem.

Közben a házasságom oda lett, és született még egy gyermekem, akivel szintúgy egyedül maradtam, de erről már írtam. Itt

Két gyermeket egy egyedülálló anyának felnevelni nem egyszerű. De megoldottam. Ők adták az erőt, az energiát, a hitet. Hittem magamba, folyamatosan kerestem a lehetőséget, hogyan tudnék minél több pénzt keresni és mindent megadni nekik.  Nem volt egyszerű, de odafentről mindig segítettek. Egyre jobb munkahelyek egyre jobb fizetés. Szemtelenül sokat kerestem, de ennek ára volt. Te keresel a legtöbbet, dolgozz te a legtöbbet. Közben álmodoztam. Majd egyszer, ha a magam ura leszek, majd egyszer, ha lesz saját vállalkozásom, majd akkor nem kell ennyit dolgoznom.
Már nem napi 8 hanem 10 órákat is dolgoztam, ugyanazért a fizetésért, mert ezt várták el tőlem. Ráment az egészségem. Betegségek és műtétek sorozata következett.

A fordulatot egy műtét hozta az életembe. 
A műtét közben komplikációk léptek fel, újraélesztettek. Mikor már jobban voltam, beszélgettem a szobatársammal, meséltem neki az életemről. El volt ájulva, azt mondta ő 85 évet már megélt, de negyedennyi élettapasztalata nincs, mint nekem akkor 30 évesen. Ezek után megkérdezte: egy ilyen talpraesett nő mivel foglalkozik? Elmeséltem neki hogy könyvelő irodába dolgozom. Ledöbbent. Megkérdezte: és mi az álmod? Mesélni kezdtem a szalonról. Azt mondta akkor nekem: gondolj bele, ha most meghaltál volna, úgy mentél volna el, hogy nem valósítottad meg azt, amiről egész életedben álmodtál?
Na, én akkor hazajöttem, és dacolva az egész családommal megvalósítottam az álmom. Elvégeztem a körmös szakmát, céget alapítottam, létrehoztam a saját szalonomat. Egyedülálló volt Miskolcon. Senki nem hitt bennem. Nincs fodrász, nincs kozmetikus, honnan lesz vendéged? Képeztem magam, versenyekre jártam, országos bajnok lettem stb.  De erről is írtam már. Itt

Meglett az álmom. Imádtam a munkám, imádtam, amit csinálok. Már a család is büszke volt rám. Látástól vakulásig dolgoztam, mindenünket előteremtettem, amiről más csak álmodik. De ára volt. Nincs szabadság, nincs betegség, nincs hiányzás. Már 2 hónapra előre színig volt a naptáram. Nem jártam sehová, mert nem volt rá idő. Nem éltem, mert arra sem volt idő. Közben a lányaim észrevétlenül felnőttek, és mindig azon mókáztak, anya te egyszer innen az asztal mellől fogsz leborulni. Gyakran kérdezték milyen nagymama leszel? Majd hozod be az unokádat, leülteted a sarokba és majd nézi, hogy egész nap reszelgetsz?

Sokat gondolkoztam, mennyire igazuk van. Akkor kerültem először kapcsolatba a passzív jövedelemmel. Nekem a szüleim erről nem beszéltek, hogy ilyen is létezik. Ilyesztő volt. Relatíve nem dolgozok és pénzt keresek? Hogy? Mindegy belevágtam. És ment. Nem csináltam semmit, csak a vendégekkel napközben beszélgettem, és ennek anyagi vonzata is volt. Iszonyatosan gyorsan elértem a cégbe egy nagyon magas szintet. Mikor kint álltam egy színpadon és elmeséltem mennyi a passzív jövedelmem felhördült a terem. Az igazgató úr megkérdezte és te még mindig dolgozol? Mondtam neki imádom a munkám. Azt válaszolta majd egyszer máshogy fogod ezt látni! Akkor nem értettem miről beszél.

Napi 14 órákat dolgoztam, de közbe beteg lett az édesapám, akit magamhoz vettem, erről is írtam már. Itt

Aztán beteg lett a legnagyobb lányom. Erről is írtam már. Itt

2 nagyon beteg ember 200km távolság közben éjjel nappal munka. Így visszagondolva embertelen évek voltak. Nem tudom, hogy tudtam végigcsinálni. Mindenki azt kérdezte tőlem: olyan jó ember vagy, miért történik ennyi rossz veled? Mindig azt válaszoltam egyszer majd rájövök! Persze ennyi minden mellett, a passzív jövedelem megszerzése volt, amit elsőre abba hagytam, mondván, nekem erre végképp nincs időm.

A végleges fordulatot a párom és a legkisebb lányom hozta az életembe. Mikor már minden a feje tetején állt, akkor érkezett a párom az életembe. Hiszem, hogy a legjobb dolgok mindig a legrosszabbkor történnek. Szóval jött a párom, fenekestől felforgatta az életem. A „barátaim” nem bírták az őszinte embert mellettem, mind elpártoltak tőlem. Mikor meg bejelentettük nemsokára babánk lesz, akkor a család is értetlenkedve nézett rám. A vendégeim közölték te bolond vagy, mindened megvan, minek neked még egy gyerek? Kezdeni akarod elölről az egészet? Miből fogtok élni?
Nem hallgattam senkire! Végig gondoltam, megszülök, pár hónap és jövök vissza, folyt.köv. Nem így lett!
Hiszem, hogy a legkisebb lányom, okkal érkezett az életembe. Azért jött, hogy megtanítson arra, éljem már végre a saját életem!!! Szép, csinos és büszke kismama, majd anyuka lettem. Imádtam a babázás minden pillanatát, eszem ágába nem volt visszamenni, dolgozni. Igen ám, csak közbe az összes félretett pénzünk elfogyott. Bánatomba szépen lassan 30kg felszedtem. Folyton azon agyaltam, nem akarok vissza menni a taposó malomba! Élni akarom végre az életem. De hogyan?

Ekkor jött a megvilágosodás! MLM, Passzív jöveledem! Ha napi 14 órás munka mellett annak idején ment, akkor most ugyan miért ne menne, hiszen most még ré is érek. 23 éve ismerem és használom a termékeket, annyi embernek segítettem már ez idő alatt fogyni, gyógyulni, életszemléletet váltani. Hiteles vagyok, nem a levegőbe beszélek. Megéltem, megcsináltam, miért ne lenne ez jó példa mások előtt? Kihasználva a lehetőséget, hogy ennyien olvassák a blogomat, gondoltam élőben is kíváncsiak rám az emberek. Létrehoztam egy facabook csoportot Itt  és vlogolni kezdtem. Nap mint nap a kamera előtt megmutatom az embereknek, hogyan lehet 3 gyermekes édesanyaként, 43 évesen, 30kg-tól megszabadulni, hogyan lehet egészségessebbé tenni a családot, hogyan lehet betegségekből kigyógyulni, hogyan lehet boldogan és kiegyensúlyozottan élni. Dolgoztam rengeteget, és a siker jött szépen. Egyre több és több ember lett rá kíváncsi, hogyan is csinálom, mit is csinálok. A csoport létszáma már meghaladja az 1300-at.  Az embereké, akiknek segítettem meghaladja a 200-at. Augusztusra újra magas pozícióba kerültem, újra lett nagyon jó passzív jövedelmem. 

Lefogytam 30kg a csapatom pedig 900kg. 



Mit csinálok? 
Főzök, mosok, gyereket nevelek, emberekkel beszélgetek, utazok, folyamatosan tanulok, előadásokra járok, 2 havonta wellness szállodában több napos képzéseken veszünk részt együtt a párommal. Rengeteg időt töltök a gyermekeimmel és közben pénzt keresek. IMÁDOM 

Az Multi Level Marketing is egy szakma. Meg kell tanulni! Hogy ki hogyan tud hálózatot építeni, erre nincs recept, teljesen egyénre szabott. Nekem így sikerült, de most már a hangsúlyt a személyes ismeretségre helyeztem. Rengeteg új barátom lett, egy szenzációs nemzetközi és országos csapat vesz körül. Havonta más városban ülünk össze egy kávéra. Nyáron pedig eltöltöttünk együtt 2 csodálatos hétvégét, gyerekestől, férjestől. Úsztunk, motorcsónakáztunk, állatkertet néztünk, mindenféle szórakoztató programon vettünk részt együtt, élveztük az életet.

HÁLÓZATÉPÍTŐ VAGYOK, HÁLÓZATÉPÍTŐ MUNKATÁRSAKAT KERESEK

Olyan szakmát választottam, amiről a szüleim életükben nem hallottak, de ha hallottak volna, akkor is lebeszéltek volna róla, mert számukra ez ismeretlen terület. Én szeretem a kihívásokat, és szeretem élni az életet. Az elmúlt 1 évben keményen megdolgoztam azért, hogy embereknek SEGÍTSEK az egészségi állapotuk helyrehozatalában (fogyás, hízás, gyógyulás). Ebben az évben ezt tovább folytatom, de idén a fő célom, embereknek MEGVÁLTOZTATNI az életét, az életről alkotott képét. Megmutatni, hogy az MLM nem az ördögtől való, hanem egy hivatalos passzív jövedelemforrás. Egy nyugodt kiegyensúlyozott élet és jövő alapja. Nincs itt szó semmi másról, mint arról, hogy te vagy a cég reklámja, a reklámköltséget pedig a cég a kezedbe adja.    

Szabó Anita Viktória
+36309982124
szabo.anita.nail@gmail.com


Megjegyzések

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus vagy Anita! Csak így tovább! Tudom, hogy még sok ezer család számára leszel a jövőben megoldás! Hihetetlenül büszke vagyok rá hogy a csapatomba tartozol, igazi jó példakép vagy! Sokat tanulunk tőled, és ez így van jól! Mert alázattal, kitartással, hittel, és tanulással minden elérhető az életben, főleg ha szeretjük amit csinálunk!!! Ígérem, ezután is számíthatsz rám, mint barátod és mint vezetőd egyaránt! Köszönöm hogy vagy nekünk, igazi jó példakép vagy! Örülök hogy ismerhetlek!!! Hálás vagyok, hogy anno nem dobták ki a szalonból! További sok sikert kívánok neked!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések