„hiszed, vagy elhiszed”

Minap volt egy beszélgetésem. „Elértél az életedben egy pontra, amire vágytál, állj meg egy picit élvezd és gyűjts erőt a céljaid elérésére. Hát ez rám sajnos nem igaz mondta az illető.” Elgondolkodtam. Vajon kinek mi a cél, és vajon ki miben látja meg a boldogságot. Hiszi, vagy elhiszi, hogy csodák márpediglen léteznek, csakis hozzáállás kérdése az egész.

Mit jelent a hit? Mindenki hisz valamiben. Van, aki a jóistenben, van aki a sorsban, van aki az égiékben, van aki a szerencsében és még sorolhatnám.

Én magamban hiszek.

Hinni vagy elhinni, nem mindegy. Hinni annyit jelent, hogy külső segítséget várva egy idő után a hitem tovaszáll. Elhinni annyit jelent teszek minden nap azért, hogy úgy is történjen.

Az én nagymamám, hisz a Jóistenben, el is hiszi, hogy van és létezik. 87. éve minden reggel és minden este bibliával kel és fekszik, minden nap imába foglalja a nevét.

Végig futottam a saját életemen.

24. évvel ezelőtt feleség lettem, majd nemsokára anya. Boldog voltam. Hittem, hogy lesz egy boldog életem. Aztán nagyon hamar egyedül maradtam, egyedülálló anyaként kellett felépítenem újra mindent. De elhittem, hogy erős vagyok és menni fog. Már megírtam az anyaságom történetét. Itt.

A második lányom megszületésében megint csak nem hittem, hanem elhittem. Mondhatott nekem bárki bármit, én tudtam ő már kiválasztott engem, akkor is én leszek az anyukája, ha a föld az éggel egybe is fog érni, erről is írtam már. Itt.

Gyerekként arról álmodtam, hogy lesz egy szép szalonom, ahol kezeket és lábakat fogok szebbé tenni. Hittem, és elhittem. Keményen dolgoztam azért, hogy meglegyen. Azt gondolom, el is értem mindent a szakmában, amit szerettem volna, ezt is megírtam már. Itt.

Aztán jött az édesapám betegsége. Annak ellenére, hogy senki nem hitt az állapotának a javulásában, és senki nem hitt abban, hogy akár egy hetet is fog élni, én elhittem, hogy így lesz. Adtam neki még 6. boldog évet. Itt.

Majd jött a derült égből villámcsapás. Mikor azt gondolod, minden a helyén, akkor kapod az élettől a legnagyobb pofont. Beteg lett a legnagyobb lányom, de én egy percig nem aggódtam. Elhittem, hogy végig tudjuk csinálni, elhittem, hogy az én lányom egy egészséges erős nő. Itt.

A legkisebb lányom, már orvosi csodának számít. Se jobb petefészkem, se méhszájam, se pajzsmirigyem és még ráadásul 42. éves voltam. Mikor elhittem, hogy nekem lesz három csodálatosan szép, gyönyörű egészséges lányom, akkor ő is kiválasztott engem. Róla még nem írtam, de szerintem a következő az ő története lesz. Sem a család, sem az ismerősök, sem az orvosok nem bíztattak, sőt mindenki csak azt fújta ez úgysem sikerül, ebből úgysem lesz gyerek.

Hiszed vagy elhiszed?

Egy kis történettel tudom ezt legjobban szemléltetni:

Sétál egy ember egy gyönyörű réten. Csodálattal nézi a méhek munkáját, a szélben hajladozó fűszálakat, a színes virágokat. A messzi távolban észre vesz valamit. Közelebb megy. Látja, hogy ez bizony egy kút. Mivel már nagyon szomjas megpróbálja megnézni, van e víz a kútban. De a kút nagyon mély. Beljebb hajol. Hirtelen zuhanás. Mire magához tér sötétség és valami nagyon hideg veszi körül. Egyedül van. Ráeszmél, hogy beleesett egy mély kútba. Szerencséjére a kút már épp kiszáradó félben van, így víz már nincs benne, de deréki süpped a mocsárba. Na, most mi lesz?   

Az emberek 3 féle képen reagálnak.

A hitetlen ember üld a mocsárban, a sötétben, össze kuporodik és sírni kezd. Elkezdi magát sajnálni. Hogy ő milyen szerencsétlen, hogy miért pont neki kellett ide beesni, hogy ő innen úgyse fog tudni soha kijutni.

A hittel rendelkező ül, egy darabig sírdogál, majd várja a csodát. Hiszi, hogy majd erre jön valaki és észreveszi őt, és kihúzza, de ő addig is ül a mocsárban. Néha elkiabálja magát, hátha valaki meghallja. Aztán ahogy telik múlik az idő, a hite elfogy, egyre jobban magába roskad. Már nem hisz. Már ő is hitetlen lett. Utálja az egész világot, mindenkit okol, hogy miért nem segít rajta senki, miért nem jön erre valaki. Ahogy fogy a hite szépen lassan kucorodik össze, sírva fakad, sajnálja magát, beletörődik, hogy ő bizony már örökre itt marad a kút fenekén.

Aztán a harmadik típus, aki magához térve, átgondolja a helyzetét. Rájön, hogy itt bizony külső segítségre nem számíthat, összeszedi minden erejét, okosan megfontoltan elkezd szépen felmászni a kút falán. Tudja, hogy nem lesz könnyű, tudja, hogy nem lesz egyszerű, de hittel, szívvel és lélekkel mászik. Mászik az életéért, mászik a magasba, mászik a fény felé. Meg is lesz az eredménye, szépen lassan újra kint van, újra látja a gyönyörű mezőt, a pillangókat, a virágokat.

Gyakran megkérdezik tőlem, ha visszamehetnék, az időben min változtatnék? A válaszom mindig ugyanaz. Semmin. Azért tudom elhinni a csodát, mert rengeteg sötét és mély kútból kimásztam már. Ezért tudom értékelni az életet, az élet minden apró boldogságát. A mezőt, a virágokat, a méheket, a szelet mert igenis, hiszed vagy elhiszed, a csodák léteznek.

Anitavilága élőben Itt.